Teszek egy kis kitérést Vajda Jánoshoz, mert erős késztetést érzek rá, hogy írjak a Nádas tavonról.
Andalító hangulat, idilli boldogság, tájleírás, filozofálás kiegyenlített mértékben. Jó ilyenkor a havas télből egy kicsit kalandozni a nyárba.
Egy pillanatot jelenít meg, saját benyomásait írja le nominális stílusban, igazi impresszionista vers filozófiai dal.
Néha megfeledkezek róla, mennyire szép dolgok vannak az életben, pedig bármilyen kis dolgot tudok értékelni. Ez a vers mindig az élet szépségeire emlékeztet. A sok tennivaló és stressz mellett elhomályosodnak az élet örömei. Például nem szeretem a havat, de ma kinéztem az ablakon, és nem csak arra gondoltam, hogy ez a hideg, fehér takaró mennyi bosszúságot okoz, hanem arra, hogy mennyire szép, ahogy nagy pelyhekben lehullik a hó.
Arra meg végképp csak néha gondolok az iskola, a dogák és a saját hülyeségeim mellett, hogy még annak is örülnöm kéne, hogy egyáltalán a világon vagyok és átélhetem életem kis 'csodáit'. Mert vannak olyan pillanatok, amiket évek múltán is fel tudok idézni, és elfeledtetik velem azt, hogy milyen bugyuta dolgok miatt tudok aggódni, bosszankodni. (pl. A matek tz-m 2 pont híján négyes, és most nem az volt a baj, hogy nem gyakoroltam, csak a figyelmetlenségemet okolhatom miatta. Inkább örülnöm kellene ennek is, még sosem írtam ilyen jó matek tz-t, végülis 3+ lett, amiből látszik, hogy majdnem négyes. Innen már jön a fejlődés :D)

"Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?..."

Címkék: magyar irodalom, személyes, vajda jános

Talán azért nem áll hozzám közel Ady költészete, mert rengeteg versében előkerül a halál. De ez is egy téma, ezzel is szembe kell nézni, bármilyen nehéz. Igaz, nem mindig sikerül élveznem a halál-verseket, csak lelkiállapot kérdése.
Párisban járt az Ősz. Egy melankolikus dal, igaz, hogy a halálról szól, mégis szép.
Emlékszem, már nyolcadikos koromban is tetszett, konkrétan nem tudom, miért. Lehet, hogy a titokzatosság miatt vagy az impresszionizmusa miatt. Alighogy elmúlik a Nyár jön az Ősz, a lírai én van a központban, csak vele találkozik a halál: lehullanak a levelek, elégnek a dalok, nyögnek a lombok.
Elkezdődik az élet, legjobb esetben jó sokáig tart, de nem tudni, mikor lesz vége, lehet, hogy egyik napról a másikra lesz Nyárból Ősz. Viszont a vers alapján mégis meg lehet érezni, mikor csap meg minket a halál szele. Valahogy számomra nekem nem is mindig tűnik olyan tragikusnak, mert megmaradtak Ady füstös, furcsa, bús, bíbor rőzse dalai, versei. Ha nem járja át életét a halál gondolata, meg sem születnek ezek a versei.

"Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt."

Címkék: ady, magyar irodalom

Héja-nász az avaron. Többszöri olvasásra egész megtetszett. Megint egy új felfogás, bár régebbi, mint a Lédával a bálban. A szerelem szenvedélyes; egy hosszú harc sok-sok csatával. Ady mindenkire kiterjeszti ezt a felfogást, hiszen a szerelem mindenki számára harc, nem létezik olyan kapcsolat, amelyben nem harcolnak egymással a felek.
A két lankadt szárnyú héja útra kel, kergetőzik, űzve száll, harcol, megáll. Még utoljára "beletépnek" egymásba, mintha valamit megpróbálnának magukkal vinni a túlvilágra a másikból. Nyárból az Őszbe tartanak, az életből a halálba; talán életük végén járnak, belefáradnak a sok ütközetbe, majd együtt hullanak az őszi avarba. Örökké együtt maradnak.

"Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron."

Címkék: ady, magyar irodalom

Be kell vallanom, hogy Ady költészete nem a szívem csücske, mégis vannak olyan versei, amik tetszenek. A Lédával a bálban ilyen.
Nem a szerelem boldogságát, túlfűtöttségét jeleníti meg, mint az 'átlagos' szerelmes versek. Nem is baj ez az új fajta szerelemfelfogás is, kell ilyen is, mert nem csak virágokhoz lehet hasonlítani ez az érzést, és pozitív jelzőkkel jellemezni. Mert a szerelem sajnos nem mindig olyan 'rózsaszín', mint a tündérmesékben vagy az amerikai filmekben. Lehet boldogtalan, reménytelen, beteljesületlen és el is múlhat vagy el sem kezdődhet igazán.
A versben ellentétben állnak egymással a boldog bálozó szerelmespárok és a halál-arcú fekete pár, akik belépnek a víg terembe. Halott, reménytelen szerelmük hatására megfagy a levegő. Érzéseik kihatnak minden emberre.
Ady és Léda szerelme már a kezdetekkor halálra volt ítélve, ez a vers alapján is érzékelhető. Nem volt jövőjük, de az Ady-versekben szerelmük örök.

"Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok."

Címkék: ady, magyar irodalom

Avagy Egy különc ember története.
Nem egy Egri csillagok, pedig a cím alapján azt hittem, olyasmi lesz. Viszont rosszul gondoltam, így számomra a regény pozitív csalódás volt. Minden megvan benne, ami miatt szeretem Mikszáth műveit.
Pongrácz István tényleg különc volt, de hogy bolond is? Szerintem nem. Egyszerűen csak olyan értékeket akart "megújítani" amelyek a középkorban fontosak voltak: az őszinteség, a lovagiasság, a bátorság, a nők tisztelete és védelme.
Ma már kevés olyan ember létezik, - azért vannak kivételek :) - aki olyan, mint Pongrácz. Jó, azt nem várom el, hogy az udvarias, lovagias férfiaknak váruk vagy egy egész középkori udvartartásuk legyen, viszont a jó tulajdonságait újra divatba lehetne hozni.
Talán lehet párhuzam a XIX. és a XXI. század között. Manapság nincs idő semmire, állandóan rohanásban élünk, pedig lehetne időt szakítani arra, hogy másokkal is törődjünk, udvariasabbak, őszintébbek legyünk.
Teljesen megértem a főszereplőt. Én is szívesen élnék mondjuk az ókorban, ám egyszer úgyis rá kéne döbbennem, hogy nem az az a kor, ahová tartozom. Nem véletlen, hogy mikor és hova születünk. Szerintem a saját korunkban kell megtalálnunk önmagunkat, a boldogságot.

Címkék: magyar irodalom, mikszáth