"rosszlányos" vers:

Egy éji lány dala


Jőjj a szobámba, drágám,
olcsó vagyok.
A csók
nagyon meleg, nagyon jó, hogyha drága,
de jobb, ha olcsó, ily nehéz világba!
Nehéz kenyér így járni, várni,
míg egy szegény
legény
itthagyja pénzét, alkudozva, félve,
mit fillérenként tett az árva félre.

Ismerjük a vendégeinket!
Kopott, komor
nyomor,
s kéjéhes úrfi, ki már összeroggyan,
siet felénk kéjtől hörögve, rongyban,
jönnek sunyin, rebegve, mint az
éhes, beteg
ebek.
Itt az aranyból nékünk egy fikarc jut,
szerény díjért megsimogatjuk arcuk.

De néha mégis jószívű az
ötven vasas
pachache,
ha nem telik ki a pénzed, szegénykém,
elengedem hálából a felét én.

1905
Babits: Húnyt szemmel
Ami van, az sosem elég, mindig egyre többre vágyunk, egy álomvilág után vágyakozunk. Az álmokat saját magunk alkotjuk, olyanok, ahogyan mi elképzeljük őket. Sokkal szebbek, mint az élet, hiszen az nem mindig olyan, amilyennek mi elképzeltük. Az álom egyszer (elég hamar) elmúlik, és vissza kell térnünk a szürke valóságba. De nemcsak ábrándozni kellene, hanem cselekedni, megpróbálni megvalósítani az álmokat, ami viszont bonyolult, mert a való világ néha akadályoz minket a megvalósításban.
Babits szerint a boldogságot nem lehet elérni, de próbálkozni kell. Ki kell lépni az álomvilágból, mert a valóság sokkal boldogabb, és "tartósabb" lehet, ha nem adjuk fel a reményt.

Címkék: babits, magyar irodalom

Az általam ismert Móricz-művek közül számomra ez a legmegérintőbb, és a legmegrázóbb. Mégpedig azért, mert "ennek a legeslegkisebb mondata is magából a nyer életből szállott fel" - írta művéről az író.
A kis árvát, Árvácskát a családok csak pénz miatt veszik magukhoz, nem veszik emberszámba, csúfolják, rabszolgaként tartják. Nem tanítják meg rendesen beszélni, nem járatják iskolába. Mindig felcsillan a remény arra, hogy a kislány sorsa végre jobbra fordul, de nem változik a helyzete. Dudáséknál még ruhát sem kap, Zsaba Mári veri, Verőek csak abban értenek egyet, hogy kínozni kell a kislányt. Vannak olyan emberek, akik szeretettel fordulnak felé, törődnek vele, ám ők sosem veszik/vehetik magukhoz.
Móricz nem fejti ki véleményét a szereplőkről, reálisan, tárgyiasan írja le a történéseket. Az örökbefogadó családok élete sem könnyű, viszont megpróbálhattak volna másképp viselkedni Árvácskával, akit nagyon megsajnáltam olvasás közben. Szerintem kiszámítható, hogyan végződik, Móricz mégis jól megoldotta a befejezést. A kislány bosszút állt, véget vetett szenvedésinek.
Az rázott meg a leginkább, hogy mindez igaz, léteznek ilyen emberi sorsok. Erőszak, árvaság, szegénység, éhezés...Meg kell becsülnünk, hogy van hol élnünk, van mit ennünk, és vannak emberek, akik gondoskodnak rólunk. Annyi problémát fújunk fel feleslegesen, néha el kell gondolkodni azon is, hogy vannak olyanok, akiknek sokkal nagyobb problémáik vannak.

Címkék: magyar irodalom, móricz